Bodri Ferencre emlékezünk
Vissza2022. február 5.
Katona József Emlékház, Kecskemét
A Bodri Ferenc Baráti Kör 2022. február 25-én (pénteken) 14 órától a Katona József Emlékházban tartja összejövetelét.
A rendezvény kapcsolódik az Emlékházban rendezett Bodri Ferenc emlékkiállításhoz. A kötetlen program keretében lehetőség lesz Bodri - művek bemutatására (eredetiben vagy vetítettképes formában), és a művésszel kapcsolatos emlékek, élmények, alkotások felidézésére.
"BODRI FERENC Kecskeméten született 1943. február 28-án. Édesanyja egyedül nevelte, 1994-ben bekövetkezett haláláig vele élt. Az általános iskolát Kecskeméten fejezte be 1957-ben, majd 1961- ben Budapesten érettségizett a Képző-és Iparművészeti Gimnáziumban. 1961–1965-ig a Pannónia Rajzfilmstúdióban fázisrajzolóként dolgozott. 1971-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán. Mestere Fónyi Géza volt. Ebben az évben költözött vissza szülővárosába. Alkotói pályája elején táblaképeket festett. Az 1970-es évek közepétől készített illusztrációkat irodalmi művekhez. József Attila versvilága hosszú ideig foglalkoztatta, ezek legismertebb alkotásai közé tartoznak. (Medáliák, Kertész leszek, „Költőnk és kora”, Karóval jöttél, Én ámulok...) Készített illusztrációkat Katona József Bánk bánjához, Petőfi Sándor, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Csukás István, és Nagy László verseihez. Az elmúlt évtizedekben számos kortárs alkotó könyve jelent meg az ő rajzaival. Bodri Ferenc illusztrációival látott napvilágot 1990-ben Beregszászi János Tűzből mentett versek című kötete is. Rajzai folyóiratokban, pl. a Forrásban is megjelentek. Az 1970-es évektől rendszeresen részt vett egyéni és csoportos kiállításokon. A Pedagogia Sub Rosa Kulturális Egyesület szervezésében Kecskeméten gyermekművészeti műhelyt vezetett. Munkái főként magánszemélyeknél találhatók, de közgyűjteményekben is megőrzésre kerültek (pl. Kecskeméti Képtár). A Katona József Emlékház felkérésére a Bánk bán illusztrációk (2006) és az Illusztrációk Petőfi verseihez című sorozat (2009) készült. Bemutattuk József Attila sorozatát, és 60. születésnapja alkalmából is rendeztünk kiállítást.
Bodri Ferenc szerényen, visszahúzódóan élt. Csendes, érzékeny és sebezhető volt, de ő maga nem bántott senkit. A sikert, a nyilvánosságot, a megnyitók rivaldafényét csendesen, megilletődve viselte. Nem tartozott a törtetők és az anyagilag sikeres alkotók közé. Gyakran küzdött hétköznapi gondokkal. De alkotás nélkül nem telt el egyetlen napja sem. Meghatározó élményeit és ars poeticáját a szellemóriásokkal való azonosulás és saját életének traumái táplálták.
Gyakran találkozhattunk vele a Nagykőrösi utcán, a vasútállomás felé sétálva. A magam tapasztalatából tudom, ha József Attiláról, Radnótiról vagy a Bánk bánról kezdtünk beszélgetni, már idézte is a szövegeket. Mintha élő verseskötetek lettek volna a fejében...
Önpusztító életet élt, sokan tudták róla. Azt talán kevesebben, hogy a második világháború mekkora traumát jelentett az ő életében. Szülei friss házasok voltak, amikor édesapja megkapta a behívót. (Ahogyan megfestette édesapját és édesanyját egymás mellett, úgy ő sohasem láthatta őket.) 1942 júniusában Kecskemét főterén katonai pompával búcsúztatták azokat a kecskemétieket, akik a vasútállomásról vonattal indultak, majd 1000 kilométeres gyalogmenet után érkeztek meg a Don-kanyarba, a második világháború legtragikusabb helyszínére, a doni pokolba. Idősebb Bodri Ferenc, aki a levelei alapján művelt és érzékeny fiatalember volt, még hónapokig őrizte a búcsúzáskor kapott, elhervadt virágot. A frontról küldött lapjaiból megismerhetjük a gyönyörű és erős fiatalasszonyt, a későbbi Mamát is. A "bébi" érkezéséről ott, a Don mentén értesült. 1943 januárjában szabadságra készült, azt remélte, mielőbb Kecskemétre érkezhet. Az emlékezetes januári események, a második magyar hadsereg megsemmisülése ezt megakadályozta. Idősebb Bodri Ferenc soha nem tért haza, fiával soha nem találkozhatott. 2013-ban egy évfordulós rendezvény keretében köszöntöttük Kecskeméten Bodri Ferencet és sorstársait, akik egyidősek ezzel a veszteséggel, és nem ismerhették az édesapjukat. Ekkor olvashattam a frontról küldött lapokat és beszélhettem róla a művésszel. A fiatal édesanya nem ment férjhez, hosszú évekig várta haza a férjét. A kisiskolás Bodri Ferit csúfolták, mert nem volt édesapja. Később azt is felrótták, hogy apja a múlt rendszer hadseregében szolgált...) Ferenc hosszú ideig kijárt a vasútállomásra, hátha valamelyik vonattal megérkezik Apa. Egyetlen támasza a Mama volt, s így talán érthető az ő alakjának gyakori megjelenése a művész munkáiban.
Bodri Ferenc keveset írt és keveset beszélt önmagáról. Gondolatait, üzeneteit inkább rajzokba öntötte. Az életéről és ars poeticájáról szóló írásai a kivételek közé tartoznak.
2006 áprilisában, egy kézzel írott önéletrajzában így fogalmazott:
"Egyedül maradtam. Azt köszönhetem a gondviselésnek, a tavalyi évben megjelent egy őrangyal (az őrangyal itt van köztünk, köszönet neki mindenért), akinek nagyon hálás vagyok. Hogy mit hoz a jövő, tudom, mint a jós. (A vége az biztos!)
Egy hosszabb írásában szólt arról, (Nagy Balog Jánosról szóló tanulmány), mit akar a művész?
"Mit akar a művész?
A művész a műben összegez valamit, befejez valami összefüggést, rendet, amit nagyobb érzékenységgel meglesett a világban. Fölhívja a figyelmet valamire, amit ő fontosnak tart, s amit a gyakorlatlanabb szemlélő elől a világ tárgyainak és jelenségeinek végtelen gazdagsága elrejt. Ezzel részt vállal a világ titkainak kifürkészésében az emberi közösség egészséges kiépítésében. Ha ez megvan a képben, akkor mindegy mikor festették, hétköznap vagy vasárnap, pénzért vagy magányos szorgalomból. Akkor műalkotás született.
A jó műalkotások csalhatatlanul felismerhetőek arról, hogy jellemet formáló erejük van. Az ember betájolhatja rájuk az életét, mint a csillagokra.
Mindenki maga választja meg a csillagait amelyekre pályakezdéskor sorsát bízza és később is segítségére lesznek.
Az ember addig él amíg emlékeznek rá.
Ezt az emlékezést ki kell érdemelni a közössége anyagi vagy szellemi gyarapítását előidéző munkával.
A művészet eszközei alkalmasak arra, hogy az emberek az időben előre nyúljanak így saját maguk és koruk gondolatvilágát a távoli jövő emberének átmentsék.
A festőt a képe minősíti. Azt hagyja hátra maga után, és amikor ő már nincs, akkor a kép vall róla és a korról, amelyben alkotott. Ha a kép rossz, úgy előbb utóbb kiselejteződik. Amikor egy festő művei nem hatnak már, kidobják őket, akkor alkotójuk végleg meghal."(Székelyné Kőrösi Ilona)
