Nagy László Emlékház
Iszkáz

Mióta verset írok, célom a kifejezés plaszticitása, erőteljessége, merészsége. Mindez kapcsolatos a formával, metaforával, ritmussal. Átkozott és babonás konzervált őskori szokások közé születtem a Bakonyalján. Ott nevelődtem mesék és balladák közt, a bájolók parancsoló ritmusában, a házra támadó regösénekek niagarájában. Verseim néhány vonása innen való.

Népköltészet, népi-nemzeti költészet, 1965

A házat 1908-ban építette Nagy László édesapja, Nagy Béla (1884–1969) parasztgazda. Itt élt hitvesével, a nyárádi Vas Erzsébettel (1905–1995). Itt született négy gyermekük: Izabella, László (1925), Mária és István (1938, írói nevén Ágh István).

Nagy László
(1925–1978)

Nagy László (1925–1978) a huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar költője Felsőiszkázról indult, a tüzes bortermő Somló hegy mellől. Életútját meghatározta hűsége szülővilága szellemi-lelki gyökereihez. Az érték bizonyossága alapján teremti meg bartóki jellegű, az archaikus és a korszerű elemeket egységbe fogó organikus életművét – folytatva a felelős, újulni-újítani képes, a jó ügyekért bajvívó magyar alkotói magatartás-hagyományt.

Az önmagát szüntelen művelő, naprakész költő tagadja a beskatulyázó, kirekesztő törekvéseket, kultúraszemlélete nem fogad el mesterséges határokat, így marad hiteles egyéniség, „versben bujdosó” a diktatúra évtizedeiben. Eredeti életműve kivételes súlyú a modern ember világszemléleti útkeresésében.