Madách Imre Emlékkiállítás
Alsósztregova
Az ősi várkastély – melyben Madách Imre született, s amely a falu északi végében volt – kövei régen beépültek a sztregovai házak falaiba, még istálló is épült belőlük. Az, amit ma Madách-kastélyként látogatunk, már a költő apja által épített új kúria: ebben élte gyermekéveit és nehéz férfikorát Madách Imre. A híres "oroszlánbarlang", a Madách-művek születésének helyszíne ma is megtekinthető, noha az eredeti berendezési tárgyakból szinte semmi sem őrződött meg.
A kúria melletti templomban a szentély rozoga díszpadjai korabeliek. Madách Imre hamvai 1934-ig a sztregovai katolikus temetőben, egy egyszerű vályogkriptában pihentek, akkor helyezték át porait a kúria parkjába, a végleges sírboltba, amely fölé Rigele Alajosnak a szárnyaló Ádámot ábrázoló bronzszobrát állították.
Madách Imre
(1823–1864)
Madách Imre (1823–1864) a romantika gyermeke volt. Ő is az érzelmek áradásával, a fejlődésbe vetett hit erejével tanulmányozta korának eszmerendszereit. Ugyanakkor fiatal korától megfigyelhető nála egy, az évszázados családi hagyományból és gondos neveltetésből, gyenge egészségi adottságaiból egyaránt származtatható, koraérett intellektus is, amellyel a jelenségeket és a problémákat szemlélte. Személyiségének ez a kettőssége nemzedéki vonássá vált 1849 után, amikor az európai forradalmak bukásával a világmegváltó eszmék helyét a dezillúzió, a kételkedés foglalta el.
Elérhetőségek
Alsósztregova, Madách Imre u. 1./SK-99102 Dolná Strehová, ul. Madácha 1.
Tel.: +421 47 489 71 89
Nyitva: májustól–októberig 10–17 óráig;
novenbertől–áprilisig előzetes bejelentkezés alapján
Tárlatvezetés
Tárletvezetés előzetes bejelentkezéssel.
Tel.: +421 47 489 71 89