Petőfi Sándor Szülőháza
Kiskőrös
Petőfi szülőháza 1780 körül épült, a legrégebbi leírás szerint zsellér állományú ház udvarral, 130 négyszögöl területtel, házszáma 9. 1821-24-ig Makovinyi Márton borbélymester tulajdona a háromosztatú, középpadkás, vert falú, nádfedeles népi műemlék, amit Petrovics István a fent jelzett időben bérelt. 1859-ben Makovinyi Klára örökölte, 1863-ban csereszerződéssel került Martinovits Pál kötélfonó mester és felesége, Varga Terézia tulajdonába. 1861-ben Ivánka Imre kezdeményezésére a házat megjelölték a ma is olvasható márványtáblával. "Itt született Petőfi 1822. december 31."
Petőfi Sándor
(1823–1849)
Petőfi Sándor (1823–1849), a magyar irodalom világszerte talán legismertebb költője Kiskőrösön született 1823. január 1-jén. A halálakor mindössze 26 éves fiatalember már életében legendává vált, s így él tovább ma is a nemzet emlékezetében. Egyszerű szülők gyermekeként a saját erejének és zsenialitásának köszönhetően került be verseivel és prózai alkotásaival a magyar, majd az európai irodalom vérkeringésébe. Tudatosan készült a költői pályára, ő volt az, aki – elsőként generációjából – a költészetből meg is tudott élni. Mindössze hét esztendeig tartó irodalmi tevékenysége során alkotott a népiesség jegyében, írt romantikus szerelmes és politikai költeményeket, realista szemmel rajzolta meg a szeretett alföldi tájat (Az alföld).
Elérhetőségek
Cím: 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 5.
Telefon: (06 78) 312 566
Fax: (06 78) 312 566
E-mail: petofiszulohaz@vitae.hu
Nyitva tartás:
kedd-vasárnap 9-17 óráig, hétfőn zárva
A kiállítás forgatókönyvét írta: Kispálné Lucza Ilona
Látványterv: Juhász Tibor