Móricz Zsigmond Emlékház
Prügy
Szerencstől, a Hegyalja kapujától tíz, Tokajtól, a szőlő és bor városától húsz kilométerre, a Taktaközben található a 2700 lelket számláló település, Prügy. A község idegenforgalmi nevezetessége a Móricz Zsigmond Emlékház, mely történelmi emlékekben bővelkedő régió egyik jeles irodalmi kultuszhelye. Móricz Zsigmond itt töltötte gyermekkorának néhány meghatározó esztendejét. A napjainkban emlékházként funkcionáló, 19. század végi hármas osztású parasztház 1897-ben épült. A nádtetővel fedett, meszelt falú vályogház helyén állt az a ház, melyet Móricz Bálint 1887-ben vásárolt meg, s 1891. december 27-én éjjel leégett. Ezt követően a portának öt tulajdonosa volt 1892 és 1971 között.
Móricz Zsigmond
(1879–1942)
Móricz Zsigmond (1879–1942) gyermekkorának néhány meghatározó esztendejét töltötte Prügyön 1887 és 1892 között. A faluban folytatta a Túristvándiban megkezdett elemi iskolai tanulmányait, s innen íratta be édesapja a Debreceni Református Kollégiumba. A prügyi református templom falai között konfirmált 1891 tavaszán. A Móricz család tönkremenve, elszegényedve került a faluba, ahol az író édesanyjának, Pallagi Erzsébetnek éltek rokonai. A gyermek Zsigmond a „boldog sziget”-et jelentő Csécséről idegen környezetbe került, megszenvedve a szegénység és a nélkülözés által kiváltott sebeket.
Elérhetőségek
Cím: 3925 Prügy, Móricz Zsigmond u. 12.
Telefon: (06 70) 408 8788
Fenntartó: Prügy Község Önkormányzata
Nyitva tartás:
szerdán és vasárnap 10–14 óráig, ettől eltérő időpontokban előzetes bejelentkezés alapján.
A kiállítást rendezte: Szilágyi Péter, Tóth Arnold
Látványterv: Kiss László